Ez a cikk még 2003-ban született.
Úgy gondolom, hogy az a helyes döntés, ha meghagyom eredeti formájában, bár azóta sajnos már egyetlen "úttörő" sincs köztünk.

*********************************** XXXXX ********************************************

Gyakran idézem emlékeimben azt a beszélgetést, amit John Gilberttel folytattunk 1996-ban.
A találkozó a IV. PAMAX Kupa előestéjén a cég irodájában történt, ahol Én csakúgy, mint a Kiképzésvezetői Tanfolyam résztvevői, áhitattal hallgattuk ennek a rendkívül közvetlen embernek - az agility atyjának - lelkesítő szavait.

Ha azóta bármikor kételyem akad a helyes út megtalálásában az agilityt illetően, akkor mindig erőt ad ennek az embernek a személyisége és rajongása az agilityért. Több mint húsz éves aktív agilitys múltja után is nagy-nagy átéléssel és lelkesedéssel beszélt az első lépésekről csakúgy, mint arról a hosszú útról, amit az agility azóta megtett.

Emlékeimből idézve próbálom meg elmesélni mindazt, amit akkor - ott - nekünk elmondott John Gilbert az agilityről.

 

Johny éppen "előkészíti" a terepet a PAMAX igazgatójának asztalánál a beszámolóhoz...

-------*********************************** XXXXX ********************************************

Én így emlékszem John Gilbert beszámolójának arra a részére, amit az agility történetének kezdetérõl mesélt.

*********************************** XXXXX ********************************************

A történet Birmingham-ben kezdődött 1978-ban.

Akkor is, csakúgy mint manapság, a kutyakiállítások - vagy ahogy angliában nevezik Dog Show - szerves része volt
a nagyérdemű látogató közönség szórakoztatása. Amit természetesen olyan bemutatókkal oldottak meg, amelyeken a
kutyatartás gyakorlati jelentőségét híven bemutatni képes kutyasportok képviseltek.

Nem volt ez másként ezen a kiállításon sem.
De a sors úgy hozta, hogy egy olyan kreatív embert bíztak meg ennek a bemutatónak a megszervezésével, aki - bár elkötelezett kutyás, de egyben "nagy" ló imádó is volt. Ami persze nem csoda, hiszen Peter Meanwell - ő volt a megbízott fiatalember - lovastisztként szolgált a seregben. A fejében megfogalmazódott igény világos volt - olyan bemutatót kell szervezni, ami minden látogatót meggyőz arról, hogy a kutyatartásnak vannak még felderítetlen perspektívái.

Az volt az ötlete, hogy a kutyákat és a gazdáikat egy olyan feladat elé állítja, ami nagyon hasonlít a díjugratásra.
A leküzdendő akadályelemek adottak voltak a díjugratásból, csak át kellett őket méretezni "kutya szintre", és egy adott - best in show ring - területhez kellett rendelni.

Így alakult ki az első agility pálya, ami egy 8-as vonalvezetésű, fix akadályokból és akadálysorrendből álló feladatot jelentett minden páros számára.
A fix sorrend szó szerint értendő, vagyis minden résztvevő idejekorán (még a verseny előtt) tudhatta, hogy milyen feladatra kell felkészíteni a kutyáját.

A 8-as vonalvezetésű pálya metszéspontjában egy asztal állt, ahonnan a kutyák rajtoltak és ahová a futam végén felugorva a feladatot befejezték.

Ennek a pályának a mai agilityhez képest voltak nagyon érdekes sajátosságai:

• Az ugró akadályok csaknem azonosak voltak a mai ugró akadályokkal, bár a verőléc alatti terület minden esetben zárt volt.
  - "András" kereszt,
  - Kettős "András" kereszt,
  - Tömör,
  - Dupla léc.
• Birminghamben elvárt ugrási magasság 80 cm volt. Birmingham után hamarosan az ugrás magasságot 70 cm-re csökkentették.
• Az asztal - méretét tekintve - leginkább egy kutyaszalon trimmelő asztalára hasonlított. Magassága kb. 1 m és a felülete kb 40x40 cm.
  Ennek volt egy nagyon praktikus oka - ilyen asztalt biztosan lehet találni egy kiállításon.
• A pálya csak ugró, kúszó, szlalom és asztal akadályokból állt.
• A szalom rúdjai kb. másfél méter magasak voltak.
• A pályán csak az általunk zsákként tisztelt kúszó akadályt használták.

A szabályokat tekintve:

• A kutya az asztalról indult és oda érkezett célba.
• Az időmérést stopperrel végezték, és az óra akkor indult, amikor a kutya elhagyta az asztalt, illetve akkor állt meg, amikor a kutya az asztalra ért.
• A kutyákat pórázon kellett vezetni. Ezt a szabályt Birmingham után hamarosan törölték.
• A versenyt az a páros nyerte, amelyik hibátlanul a legrövidebb idő alatt futotta le a távot.

Bár ma már ez mindannyiunk számára megmosolytató, de tiszteljük mert ebből fejlődött ki a mai agility. Az élet természetesen nem állt meg az agility háza táján sem. Ezen az első agility versenyen meghívásos alapon két klub versenyzői (ha jól emlékszem 8-an) vettek részt - köztük az ötletgazda Peter Meanwell is. A mezőnyben csak az őrző-védőből átrándult kutyák indultak - egyetlen méretosztályban.
A versenyszerű bemutató osztatlan sikert aratott a kutyások és a nézők között egyaránt. És következett a hasonló versenyek sokasága.

A kezdetnek nevezhető versenyeken szerzett tapasztalatok alapján - lévén, hogy egyre nagyobb létszámmal jelentkeztek indulni szándékozó Klubbok és versenyzők - a szabályzat változtatási igényének kényszere hamar megjelent.

Anglia két egymástól távoli pontján élő - akkorra már jól ismert és elismert kutyakiképző John Gilbert és Peter Luis -, egymástól függetlenül elkezdte kidolgozni a változtatás módját. Az csak a sors kifürkészhetetlen üzenete az utókornak, hogy ez a két ember egymásra talált - talán nem véletlenül, hiszen mindketten azonos alap elképzeléssel kezelték a munkát. A gondolatuk lénye az volt, hogy miként lehet sporttá fejleszteni az agilityt. Ettől kezdve közösen dolgoztak az ügyért.

• Bővítették az alkalmazható akadály elemeket, pl. a kontakt zónás akadályokkal, távolugróval, kúttal stb. És meg is tervezték azokat.
• A futamokon teljesítendő akadálysorrendet ismeretlenné tették a gazda és a kutya számára.
• A felállított pályához szintidőt rendeltek.

És megfogalmazták az első agility szabályzatot. Megjegyzem mindez 1980-81-ben történt és Angliában kisebb változtatásokkal még mindig ez a szabályzat az érvényes.

Ezért joggal nevezhetjük John Gilbertet és Peter Luist az agility atyjának.

Ettől kezdve az agility fejlődése szárnyakat kapott, mert már rendelkezett minden olyan lényeges elemmel ami alkalmassá tette arra, hogy az agility igazi sporttá váljon.

Egyre több Klub kezdett agility képzésbe és lassan - a nevezési létszám miatt - az agility Angliában kinőtte a Dog Show-k kínálta lehetőségeket. Bár tény, hogy a mai napig sem létezik olyan kutyakiállítás, ahol ne rendeznének agility bemutatót Angliában. Sőt ezek közül verseny tekintetben is igen kimagasló rangja van a Crafts keretében megrendezett - ma már - nemzetközi Agility versenynek.

Szóval elindult az agility az önállóvá/sporttá válás göröngyös útján és kereste a fejlődés lehetőségeit. Úgy adódott, hogy első lépésként a lóversenyek környékén kerestek és találtak verseny lehetőséget. Ez a kezdetben mindkét sport számára előnyös kapcsolat azonban hamarosan mindkét fél számára kellemetlen rivalizálássá vált, így hát az agility ismét lépéskényszerbe került. De, hogy a következő lépést igazán megérthessük fontos tudni, hogy ekkorra már egy-egy kiemelkedő szervezésű versenyen nem volt ritka, hogy több mint ezer nevező volt.

Szóval az igazán nagy agility versenyek Angliában egyben nagy, családi happeningé alakultak, ahová családostól karavánnal, sátorral érkeztek a résztvevők. De ennek megszervezéséhez már kevésnek bizonyult egy-egy Klub, így hát profi szervező cégek vették át ezt a feladatot. Gilbert úr meg is mutatatta egy ilyen verseny versenyzői kártyáját, amelyet a verseny időpontja előtt (minimum egy hónappal korábban) minden nevező megkap, és amelyen fel van tüntetve, hogy milyen startszámmal, pontosan mikor (óra, perc), melyik pályán kell starthoz állni, milyen futamban, kinek a bírálatával. Mit mondjak - még most is borsódzik a hátam a dologtól. Persze ez nem is lehet másként, hiszen ezeken a versenyeken öt-hat- (sőt a legnagyobbon hét- és azóta talán még több) ezer nevező is van. A küzdelem természetesen 4-7 pályán zajlik. Mikor Gilbert úr a mondókájának ehhez a részéhez ért és látta a hallgatóság tágra meredt, hitetlen szemeit hozzátette, hogy Angliában nem csak az általunk ismert két verseny osztály létezik (mini, standard - 1996-ot írtunk!), hanem kilenc. És ebben a kilenc versenyosztályban külön-külön mini és standard. No itt már számomra egy kicsit bonyolulttá kezdett válni a dolog. Elmondta, hogy van Gyermek, Junior és Szenior osztály, van Család, Kennel és Klub osztály, van külön Border osztály, és még említett két osztályt, amelyekre pontosan már nem emlékszem, de mindezeken belül mini és standard méret. Ja- így már érthető!

Arra a kérdésünkre, hogy - Mi a véleménye az agility olimpiai esélyeiről? - Minek ezzel bajlódni? Angliában mi ezt a kérdést már rég megoldottuk. :-) Mi évente rendezünk Agility Olimpiát Angliában - válaszolta.
(Ha ismeretem jó, akkor a Craft küzdőterét hívják Olimpiának!)

Az agility Angliai sikerének híre villámként jutott el a kontinensre és hamarosan megjelentek az "első fecskék" Angliában. Nekik igen jelentős szerepük van az agility világ méretű elterjesztésében. Gilbert úr emlékei szerint először Belgiumból érkezett érdeklődő, de kb. azonos időben jöttek még Dániából, Finnországból, és Franciaországból is. Érdekességként említette, hogy az "első fecskék" között volt Jean-Paul Petitdidier úr is.
(Ő volt évekig az FCI Agility Szekciójának elnöke.)

Hogy Gilbert úr szerint a későbbiekben hogyan alakult az agility sorsa azt a következő fejezetben próbálom elmesélni.

Lehet, hogy az idő már némiképp torzította az emlékeimet, de én így emlékszem John Gilbert beszámolójára az Agility Angliai kezdetéről.

*********************************** XXXXX ********************************************

Hogy kezdődött az Agility
Az igaz történet Peter Luis szerint

Minden akkor kezdődött 1997 második felének vége felé, amikor Peter Meanwelt felkereste John Varley - a Crufts Kiállítás Szervezőbizottságának tagja. John feladata volt a központi területen a szabadidő kitöltése az Obidience bajnokság és a Best in show között. A kutya képzés számos formája tartott itt bemutatót az évek során, köztük néhány olyan is amelyben a kutyáknak ugrani kellett.

John Varley elképzelése egy kutya ugrató verseny volt (Jumping) amely valószínűleg a lovas világgal való kapcsolatából született.
Lévén egy kiváló show man - tudta, hogy egy ilyen eseményhez ami az agyában megfogant, szüksége van a kutyakiképzésben olyan jártas emberekre akik meg tudják oldani ezt a feladatot. Kapcsolatba lépett Peter Meanwelel és megkérte, hogy találjon ki egy versenyt és alkalmas akadályokat, amely az elképzelésének megfelel és az Olimpia kemény talaján is megrendezhető.

Peter Meanwenek nagy gyakorlata volt a kutyakiképzésben ráadásul sikeres őrző-védő versenyző is volt és ez alkalmassá tette őt az általános alapelvek megtervezésére. A fő szempont - amit mindig követett -, hogy játékos legyen, minden veszély nélkül és amelyik a néző figyelmét is felkelti.

Peter Lincolni barátai közül néhányan csatlakoztak - Stuart Gillam, Kevin Foster és Albert Davies - akik a csapatának tagjai is lettek - és segíttetek elkészíteni az akadályokat. Fred Welham és Trevor Jones Yorkshire-ből szintén felbecsülhetetlen érdemeket szereztek ebben a munkában. Peter tudta, ahhoz, hogy érdekes legyen ez a verseny szükséges egy másik Klub bevonása is, így felvette a kapcsolatot Trevor Jones-szal a Yorkshiri Kutyakiképző Egyesülettől, hogy ők is alkossanak egy csapatot a kutyáikból. Ezen a ponton már mindenki komolyan belekezdett a munkába és segítettek egymásnak a felkészítésben az akadályok kialakításában ahol lehetséges volt ott a változtatásokat véghez is vitték.

Eredmény:

Végül a két csapat négy-négy kutyával és egy-egy tartalékkal megérkezett a Craftra 1978-ban.

A csapatok tagjai:

Peter Meanwel csapata a Lincolnshire-i Németjuhász Egyesületből és a Fajtakutyák Klubjából verbuválódott

Stuart Gilliam - Vandepere Inka
Gerald Fox Vandepere - Bess
Kevin Foster - Mississippi Gambler
Peter Meanwell - WT Ch. Jamie of Petricas
Tartalék: Bernard Bradley - Kings Jester

Trevor Jones csapatát a Yorkshire-i Munkakutya Klubból válogatta

Don Horsfall - Rosedene Brigand
Liz Hancock - Taffy of Firthwood
Brenda Lambert - Cuddle Bug Jet
Trevor Jones - WT Ch. Ashwood Ben
Tartalék: Jane Aldred - Mountholme Don Quixote

Az első agility bemutatót a kiállítás első napján, február 10-én, pénteken tartották az Angol Kutyatenyésztők Egyesületének (The Kennel Club) újságának riportja szerint, a nagy ringben a best is show előtt. Miután a csinos tréningruhába öltözött résztvevők (csapat egyenruha) megküzdöttek egymással - a tömeg reakciójából lemérhetően óriási sikerrel - biztos volt, hogy ezzel az újdonsággal ismét találkozni fogunk.

A következő évben 1979-ben, selejtezők után, három csapat indult, ezek voltak a Pontefract Kutyakiképző Klub, a Rugby Kuyakiképző Klub és a Yorkshire-i Munkakutya Klub. Következő mérföldkő volt, amikor a Pedigree Agility díj döntőjét rendezték meg a Nemzetközi Ló Kiállításon az Olimpián 1979 decemberében.

Az első agility versenyt, amely a Kennel Club új szabályzata szerint zajlott -1980-ban a Crufts-on rendezték. A három csapat amely kieséses rendszerű válogató után vett részt ezen a versenyen Pontefract DTC, Yorkshire WTS és a Waldridge Fell TC volt. Teljesen helyén való, hogy ezt a versenyt Peter Meanwell bírálta, aki legfőképp felelős a sport kidolgozásáért, és vállalta súlyos felelősségét a szabályzat értelmezésének. Kétség kívül ez egy bölcs választás volt, hiszen ki lehetett volna jobb mint az, aki a sport megalkotója, arra a feladatra, hogy kézben tartsa a az első hivatalos versenyt. Ismerte Peter Luis rajongását ezért megkérte, hogy segédkezzen mint írnok, aki ezt boldogan elfogadta - mint aki maga is teljes szerepet kívánt játszani abban, ami elindult. Abban a nagyon rövid időben, amíg a központi arénában voltunk nyilvánvalóvá vált, hogy a sport győzött a nézők körében.

A nézők sportja, vagy nem

A tömeg reakciója olyan kitörő volt, hogy a Kennel Klub számára nyilvánvalóvá vált, hogy a nézők számára is igazi sport van a kezében. A tömeg figyelmének lekötéséhez minden feltétel adott volt. Minden kutya egy percen belül befejezte a futamát, így egyetlen nézőnek sem kellett a koncentráló képességét hosszú ideig igénybe venni. Az elvitathatatlan, hogy a kutya hibázásának felismerése nem volt olyan egyszerű, mint a Jumpingban, de mégis sokkal könnyebb volt egy néző számára megérteni, mint más kutyasportok esetében. A tény, hogy a kutyák az idővel versenyeznek beépítve a gyorsaságot mint elemet és mindezt egységgé hangolva az eredmény egy olyan eseménydús verseny volt amelyet a tömeg elfogadott.

Mindezek, valamint a kutyák farkcsóválással mutatott élvezete azt mondja számunkra, hogy - ez a most már hivatalos sport nem halhat meg. Büszke vagyok hogy részese lehettem a kezdetnek, ami egy olyan világszerte ismert kutyás sporttá vált, amit a kutyák és gazdáik ezrei élveznek - mondta Peter Meanwell húsz évvel később - és talán kissé önelégült érzéssel tölt el, hogy részese voltam az akadályok és a verseny-, bírálati rendszer kialakításának, amely gyakorlatilag ugyanolyan az 1978-as első verseny (Craft) óta.

Köszönet John Varley-nek és Peter Meanwell-nek ezért a nagyon játékos sportért, amit a kutyáink élveznek! Az Agility szórakozás!

*********************************** XXXXX ********************************************

Lábjegyzet Robert Loftus-tól

Az 1980-as évek elején John Varley az ausztráliai Sydney-be költözött, hogy együtt dolgozzon a PAL Superdogs Demonstration Team-mel (ez az agilityhez hasonló sport, nagyon sok akadállyal). A Blue Mountain hegy lábánál élt nyugat Sydney-ben. Néhány évvel később John súlyos beteg lett és még abban az évben meghalt.

Forrás: Az Agilitys Kutyák - szerző Peter Luis (1981)
A cikket az agilitynet.co.uk-ről töltöttem le.

Az eredeti cikket elolvashatod itt.

*********************************** XXXXX ********************************************

Ha elolvastad ezt a cikket, akkor remélem Te is egyet fogsz érteni azzal, hogy ez a négy ember joggal nevezhető az agility atyjának.

John Gilbertt

Peter Luiss

Peter Meanwel

John Varley

Sajnos ma már csak John Gilbert van köztünk, viszont szerencsére vele már sokszor találkozhattunk Magyarországon.

*********************************** XXXXX ********************************************

Peter Luis megemlékezése Peter Meanwel tiszteletére 2001. július 26.

PETER MEANWELL TISZTELETÉRE.

Nagy szomorúsággal írok Peter Meanwell haláláról, akinek a rákkal vívott küzdelme július 25-én a hajnali órákban könyörületesen véget ért.

Peter 1962-ben kezdte a kutyakiképzést.
Nagyon sikeresen szerepelt az Obidiens versenyeken, ahol a legmagasabb szinten versenyzett. Kimagasló karriert futott be a Munkakutya sportban is, ahol két egyformán fontos munka-osztály van. Ezek a nyomkövető kutya (TD) és a Járőr kutya (PD). 1977-ig Peter több kutyával 15 bajnoki címet nyert a két munkaosztályban összesen. Peter Petricas Laddie és Jamie of Petricas nevű border collie-val érte el ezeket a bajnoki címeket.
De PD bajnoki címet is nyert Amber of Brayfield nevű elzásziával is.

Többször bírált mindkét munkaosztályban, majd kétszer - 1976-ban és 1979-ben - az a megtiszteltetés érte, hogy bírálhatott a Kennel Klub Munkakutya bajnokságán is.

Ami az Agilityt illeti, nélküle talán sosem indult volna el. 1978-ban felkérést kapott egy félórás bemutatóra a fő kiállítási ringben ahol először mutathatta be az agilityt a Crufts Kutyakiállításon. Olyan lelkesedéssel fogadták ezt a bemutatót, hogy 1979-ben és 1980-ban is felkérték, hogy ismételje meg ezt a bemutatót és egyben bírálja is le a Crufts Kutyakiállításon.
Ezt követően a Kennel Club kutyasportként elismerte az agilityt, és manapság minden héten rendeznek rendezvényeket ország-szerte.

Más országokban is elterjedt az agility és ma már a világ legtöbb országában űzik ezt a sportot. Természetesen Európában is. Aztán az USA-tól Oroszországig, Japántól és Kínán át Auszt-ráliáig szintén. Kisebb országokban, mint  például a balti államokban is.

Kétség nem fér ahhoz - anélkül, hogy erre tudatosan törekedett volna -, hogy Peter Meanwell móriási hatással volt a kutyaki-képzésre nem csak az Egyesült Királyságban, hanem az egész világon. Kevesern tudtak ilyen befolyással hatni a kutyázás jelenére, de Peter akaratlanul is gondoskodott arról, hogy a kutyázás világa soha ne felejtse el őt.

Peter Lewis
2011.07.26 .

Az eredeti cikket elolvashatod itt.
A cikket az agilitynet.co.uk oldalon találtam.

*********************************** XXXXX ********************************************

Így szól az agility általam elfogadásra ajánlott két változata.

Szembetűnő a hasonlatosság a két előadás között, bár egy kissé érdekesnek találom, hogy Peter Luis említést sem tesz cikkében John Gilbert-ről.

A netről letöltött eredeti cikk illusztrációjaként mellékelt fotón - míly véletlen - John Gilbert látható!! Azt már szerintem sosem fogjuk megtudni, hogy a fotó Peter Luis akaratából, vagy a honlap szerkesztőjének akaratából került a cikkhez, mintegy kiegészítve az abban foglaltakat.

A két változat között a lényegi különbséget számomra az jelenti, hogy John Gilbert szerint Peter Luis és Ő készítette az első agility szabályzatot. Peter Luis cikke szerint viszont az első szabályzat szülő atyja Peter Meanwell .

Vajon mi lehet az oka ennek az ellentmondásnak? Egyáltalán ellentmondás-e ez a különbség?

• Tény - miként az mindkettőjük beszámolójából kivehető -, hogy egyikük sem volt személyesen jelen az első lépéseknél illetve az első versenyszerû bemutatón. Ígyhát nyilván valakitõő kapták a kezdetről szóló információt. És mint tudjuk az információ legfőbb tulajdonsága, hogy könnyen torzul.
  Peter Luis meg is említi, hogy egy újságból merítette az első agility verseny történéseinek és szereplőinek nevét.
  Ezért, no meg azért is, mert John Gilbert beszámolóját fejből próbáltam felidézni az eltérés még nem feltétlenül jelent ellentmondást. (?)
• Nem tudhatjuk, hogy a cikk írásakor milyen volt a kapcsolat kettőjük között. Nem feltételezve - de nem is kizárva - lehet, hogy a beszámolók eltérése a kapcsolat nem éppen felhőtlen voltával magyarázható? Ez logikus oknak tűnhet de nagyon remélem, hogy ez a feltételezés kizárható. (?)
• Én sokkal inkább abban látom az eltérés okát, hogy Peter Luis arról az "agility" szabályzatról tett említést, amit az agility hőskorában alkalmaztak, míg John Gilbert arról a szályzatról beszélt nekünk, amibe kétség kívül beépült a Meanwell-i szabályzat, de azért mégiscsak a mai agility alapját képezi.

Sajnos John Varley-től már nem tudunk információt kérni, de talán Peter Meanwell-től igen.

Arra kérek minden olvasót, hogy - kihasználva az internet adta lehetőséget - próbáljunk tőle, róla is beszerezni információt. Igérem - az így gyűjtött infók meg fognak jelenni ezen a honlapon!

Addig is azt gondolom, hogy John Varley, Peter Meanwell, John Gilbert és Peter Luis egyaránt, azonos súllyal tekinthető az agility atyjának.

*********************************** XXXXX ********************************************

Talán egy Ausztrál honlapon szörfözve találtam egy cikket ami szintén az agility kezdetérõl szólt. Ennek a cikknek az illusztrációja volt ez a pályarajz, amit állítólag 1978-ban az elsõ Crafts bemutatón futottak.

Bár tamáskodom a kép történeti hitelességét illetően, mégis úgy gondolom, hogy itt a helye.

Egyrészt azért, mert a kép firstcraftscourse1978.jpg címet viseli. Másrészt azért, mert van rajta néhány igazán érdekes dolog.

• .John Gilbert szerint, valamint a látott video szerint is azon a bemutatón még nem voltak zónás akadályok.
• Viszont ő is említette a 8-as vonalvezetést.
• Az azért ezen az illusztráción is látszik, hogy az ugró akadályok alúl zártak voltak.
• Az is látszik a képen, hogy a szlalom rudak (zászlók) milyen magasak, és ráadásul páratlan számúak.
• A palló neve pedig hab a tortán.

*********************************** XXXXX ********************************************